- Menjünk hozzám! – súgta halkan a fülembe, majd tovább ölelgetett.
- Nálunk biztosan nincs otthon senki. – válaszoltam, de nem bírtam kibújni erős ölelkezésünkből.
- Rendben. - még egy utolsó csókot kaptam a számra, mely felforrósította a bizsergő ajkaimat. Megragadta a kormányt, majd elindultunk hozzám. Rövid volt az út, de annál inkább kellemesebb. Egész úton Jusin a combomat fogta, s minden egyes kanyarnál egy-egy centivel feljebb húzta. Leparkolt a házunk előtt, kivette a kulcsot, majd elkezdett csókolgatni. Hirtelen rezegni kezdett a telefonja.
- Smsed jött, nézd meg. – mondtam neki, majd elhúztam a számat.
- Most csak a tiéd vagyok. – bökött a számra, s tovább folytatta.
Óvatosan kibújtam szorító kezei közül, majd az Iphone-jáért nyúltam. Gyönyörű volt a tegnap este, ma is ráérsz? Destiny.- olvastam magamban, majd az egész testem elkezdett remegni.
- Jól vagy? Ki az? – kérdezte Justin, miközben az államat erősen szorította, s a telefonjáért nyúlt.
- De én. – ledöbbenve nézett rám, és a telefonját nyomkodta.
- Én sem! – emeltem fel kissé a hangomat, majd a könnyeimmel küszködve szálltam ki az autóból, s rohantam be a házba. Erősen becsaptam magam után az ajtót, és felfutottam a szobámba. Kérdések keveregtek a fejemben, amelyekre választ vártam. Éreztem, hogy újra visszatérek a normális világba Justin nélkül. El kell fogadnom, hogy mi nem illünk egymáshoz, s senki sem játszadozhat másnak az érzelmeivel. Támogatásra volt szükségem, s tudtam, hogy nekem van igazam. Levettem magamról az arany mellényemet, belebújtam az 1-2 számmal nagyobb pólómba, majd beleborultam az ágyamba. Ideje volt kisírni magam. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Megragadtam az alkalmat, hogy újra kibeszéljem magamat Kaylaval. Telefonáltam neki, de nem vette fel. Átöltöztem egy fehér térdig érő tréningnadrágba, egy rózsaszín trikót felvettem, s a fekete nike cipőmet. Egész úton próbáltam magamból kiverni a mai napot, de nem ment. Hogy tehette ezt meg velem Justin? Akkor ezért nem akart az ebédlőben maradni. Biztosan félt, hogy Destiny elkotyogja. Nem volt szimpatikus a csaj, de nem állapíthatom meg a személyiségét első benyomásom szerint. Már közeledtem Kaylaék utcája felé, mikor észrevettem Ryant. Erősen magam elé szegeztem a szemeimet, s a betont bámultam. Baseball sapka volt rajtam, melyből hátul kilógott a hajam, de reméltem, hogy nem fog észrevenni.
- Allyson?! – hallottam Ryan hangját. Elfordítottam a fejemet, majd megláttam újra Ryant egy labdával a kezében.
- Szia! – kiabáltam neki vissza. Nem lehetek vele bunkó, azért, mert Justinnal nem illünk össze. Vele attól függetlenül még jól kijöhetek.
- Bocsi, de sietek! – még intettem neki egyet, majd gyorsabban kezdtem el sétálni. Fogaim között fújtam ki a tüdőmből áramló maradék levegőt. Örömömre már megpillantottam Kaylaék házát. Egy fehér Mercedes állt ki épp a garázsból, reméltem, hogy nem megy el Kayla.
- Allyson? Szia! Kayla az emeleten pakol a szobájában. – kiabált felém.
- Köszönöm! – integettem neki, s egy mosollyal lepleztem haragomat, s bánatomat egyaránt, majd elhajtott a fényesre tisztított autóval.
Halkan bementem az ajtón, s fel egyenesen az emeletre.
- Kayla? – léptem be az ajtón, majd nem hittem a szememnek. Jessica ült Kayla mellett, s a magazinokat olvasgatták.
- Jessica? Jesszusom… Öhm… Te? Itt? – zavaromban nem jutottam szóhoz, így odafutottam hozzá s megöleltem.
- Gondolkoztam azon a dolgon, amit a partyn mondtál nekem. – válaszolt, majd elkezdett mosolyogni.
- Életünk végéig barátok leszünk. És a gyűrű. – szólalt meg Kay, s Jessica ujjára mutatott, majd a sajátjára.
- El sem hiszem. – csavargattam az ujjam körül a gyűrűt, s a könnyeimet töröltem le.
- Örömkönnyek. – nevetett fel a két lány, majd leültünk az ágyra. Egyre több könny lábadt a szemembe, melyet nem tudtam törölgetni.
- Allyson. Ne sírj! – mondta Kay, s Jessica felé fordult.
- Mi a baj? – csillogott Jess szeme, s mélyen belenéztem.
- Justin. – reméltem, hogy elég lesz ez válasznak, s megérti majd.
- Úgy mondod, h ti ketten… - nem tudta befejezni, hisz közbevágtam.
- A koncert után. – még egy utolsó könnycsepp legördült az arccsontomon, majd letöröltem.
- Nem tűnsz boldognak. – Jess felhúzta a szemöldökét, s eközben Kayla csak csendesen hallgatott minket.
- Egészen a mai délelőttig az voltam. Hidd el! – zavaromban elkezdtem lapozgatni az egyik újságot.
- Mi történt Ally? – szólt közbe Kay.
- Destiny. Vele és Chrissel volt megbeszélve egy ebéd, de mikor odaértünk, s Justin látta Dest azonnal eljöttünk.
- Ezen akadtál ki? – kérdezte Kay, közben Jess erősen elkezdett bámulni. Érdekfeszítő beszélgetésnek látszott.
- Elindultunk hozzánk, majd smse jött Jusnak. Én néztem meg, amiben az állt, hogy jó volt a tegnap este, ma is ráérsz, Destiny. – arcomra kiült a gyűlölet, s a szomorúság újra. A szívem mélyén nem tudtam haragudni Justinra, őszintén.
- A volt barátnő színre lép. – mondta Jess. Számomra ez viccesnek tűnt, de már erőm sem volt elmosolyodni.
- És ha tegnap este semmi sem történt köztük? Ha csak azért írta Destiny, mert tudta, hogy veled van? – kérdések merültek fel újra, és újra.
- Kérdések, melyekre nincsenek válaszok. – felsóhajtottam.
- Lesz válasz, ha beszélsz Justinnal. – mosolyogtak rám.
- Minden rendbe fog jönni. – mondta Jess, s elnyúltunk Kay ágyán.
- Mi újság Ryannel? – kérdeztem Jesstől, miközben a plafont bámultam, és elmerültem a sok kérdésben.
- Megvagyunk. – ült fel az ágyon.
- Tömör válasz. – nevettem, s próbáltam terelni figyelmemet a Justinos ügyről. Hirtelen csengést hallottunk, valaki csengetett.
- Ez a pizza lesz! – emelte fel a hangját Kay s lefutott, míg mi fenn maradtunk az emeleten.
- Tudok Ryanről. A srácokról, és rólad. – fordultam Jess felé. – Sajnálom. - tettem még hozzá,
- A múlt… - sóhajtott egyet, s elkezdett nevetni. – Most az a lényeg, hogy újra együtt vagyunk. – mondta.
- Ez olyan furcsán hangzott! – elnevettük magunkat, s Kay után futottunk, le, a nappaliba...