Justin és én hazafelé beültünk egy fagyizóba. Amint bementünk az ajtón csörgött a telefonom. Apám volt az, kérdezte mikor megyek haza.
- Hatra otthon vagyok, ígérem. – mondtam. Letettem a telefont és odamentem a pulthoz.
- Mit kérsz? – kérdezte Justin.
- Egy kehely görögdinnyés Ice n’ Go! –t! – mondtam mosolyogva.
Felvették a rendelést és leültünk egy asztalhoz. Mikor kihozták láttam, hogy csak nekem rendelt Justin, és gondoltam megosztom vele. Az asztal közepére toltam a kelyhet és elmentem még egy kanálért. Justin kezébe nyújtottam, majd elgondolkodtam kettőnkön.
- Figyelj… ! – rájöttem, hogy mivel még csak 2 napja ismerjük, egymást nem kellene rögtön belevágni. De nem akartam elrontani a pillanatot, így elakadtam az első szó után.
- Jól éreztem magamat ma! – gyorsan rávágtam. Nem akartam, hogy rájöjjön, nem is ezt akartam mondani.
- Én is! – közel hajolt hozzám, és meg akart volna csókolni, de én elfordultam.
- Öhm…, nekem lassan mennem kellene. – mentegetőztem, s elhúztam a szemembe lógó tincseket.
- Rendben! – nézett rám kissé csalódottan.
Felálltunk, betoltam a széket a helyére, majd elindultunk hazafelé. Az utat síri csendben tettük meg. Mikor a házunk elé értünk megtörtem a csendet.
- Hát… akkor én megyek is! – mondtam.
- Oké. – nézett rám Justin szomorúan.
Elindultam az bejárati ajtó felé, majd Justin megszólalt.
- Megsértettelek? Haragszol rám? – kérdezte.
- Nem, csak fáradt vagyok, köszönöm a mai napot. – mondtam.
Bementem becsuktam az ajtót, s ledőltem a szobámban lévő ágyra. Ashley nem volt otthon, gondolom, a kicsivel van.

Felültem az ágyon, és akkor láttam, hogy valaki kikapcsolta a tv-met és betakart takaróval. 2 órát aludhattam talán. Elindultam lefelé a lépcsőn, s apámék az ebédlőben vacsoráztak.
- Jó reggelt! – nevetve fordultak felém.
- Csak egy kicsit lepihentem. – mondtam.
- Gyere, itt a tányér, ülj le velünk vacsorázni! – mondta kedvesen Ashley, s bólintott egyet.
Nagy volt a feszültség. Elegem lett, majd közbevágtam.
- Látom, hogy valami baj van! Megtudhatnám én is? – kérdeztem.
- Nem baj, csak arról lenne szó, hogy Ashley, Leah, te, meg én elmegyünk nyaralni a jövő héten 4 hétre. Hétfőn indul a repülőnk, utazunk Dubai-ra! – mondta apa.
- Hát nem is tudom… Az igazság az, hogy örülök, mert a barátaimmal ismét tartom a kapcsolatot. Szóval muszáj, lenne mennem? – szótagoltam ki halkan az utolsó szavakat.
- És addig te hol lennél, míg mi távol vagyunk? – kérdezte Ashley.
- Valójában én nem szólok bele, de aggódok miattad, mivel a család része vagy. – még egy utolsót szürcsölt a levesből, majd félretette a tányért.
- Kayla biztosan befogadna, vagy maradhatok itt a házban! Vigyázok rá, s a házimunkát is elvégzem. Apám csak halkan evett, majd közbeszólt.
- Rendben, de előtte beszélek anyáddal. – mondta apa.
- Biztosan megérti. – mosolyt csalt az arcomra.
- Köszönöm a vacsorát, nagyon ízlett. – mondtam, majd felfutottam a lépcsőn egyenesen a szobámba.

Justin járt az eszemben. Hiányzott, s éreztem, hogy tudhatja mi a bajom. Megragadtam a telefont és tárcsázni kezdtem. Csörgött, de senki sem vette fel. Felkaptam egy rózsaszín pulóvert, magamra vettem, majd szóltam apáméknak, hogy kimegyek levegőzni a partra. Elindultam Justin háza felé, majd bátorságot vettem, s becsöngettem.
- Szia! – mondta egy nő, gondoltam az anyukája lehet.
- Jó estét! Allyson vagyok! Justin itthon van? – bemutatkoztam, majd Justin iránt érdeklődtem.
- Az anyukája vagyok, gyere be! – mosolygott.
- Felmész a lépcsőn, s jobbra a második ajtó! – mondta.
Felmentem a lépcsőn, s ahogy az anyukája mondta bekopogtam jobbról a második ajtón.
- Justin? – kérdeztem halkan.
- Allyson, te vagy az? – kérdezte kissé meglepődően, biztos nem hallotta, hogy az anyukája beengedett.
- Igen. – benyitottam.
- Hát nem vártam vendéget, kissé kupi van, de egy fiú már csak ilyen. – mondta viccelődve.
A falán lógott egy poszter magáról, ő kapta meg a legelső kiadványt. Az ágyán ült, kezében egy laptoppal, minek a tetejére egy halomnyi matrica volt ráragasztva.
- Gyere, ülj le mellém! – szólt hozzám Justin, majd maga mellé mutatott.
Leültem mellé majd belevágtam.
- Bocsi, a délutániért. Csak kicsit máson járt az agyam. Apámék jövőhéten elutaznak Dubai-ra! Megbeszélem Kaylaval, hogy arra az időre hagy költözzek hozzájuk.
- Én is befogadlak! – nevetett, majd egy kis remény csillámlott fel a szemében.
- Valamiről beszélnünk kell. Még csak 2 napja ismerjük egymást, és nem szeretném elsietni a dolgot. Szeretnék veled járni, de nekem túl gyors a tempó… - mondtam, majd az utolsó mondatnál lehajtottam a fejem.
- Megértelek. – mondta Justin, s sóhajtott egyet.
- Szeretnélek jobban megismerni, de az úgy nem megy, hogy 2 nap ismeretség után rögtön járjunk, sőt másnak már a címlapra kerüljünk. – láttam az arcán, hogy megért engem.

- És miért maradsz itt? Miért nem mész apukádékkal? – kérdezte.
- Mert akkor elveszíteném újra a barátaimat, és még téged is. – megöleltem.
- Hééé, nem azt mondtad, hogy csak lassan a tempóval?! – nevetett.
- Hiányzott az ölelésed, és ennyi még belefér. – magához húzott, s beszívtam a pulóvere illatát.
Hallottam, ahogy az anyukája benyit az ajtón.
- Hát csak meg akartam kérdezni nem-e vagytok éhesek, de akkor nem is zavarok tovább! – mentegetőzött, majd becsukta maga után az ajtót.
- Hol is tartottunk? – kérdeztem.
- Szombaton el kell utaznom egy koncertre New Yorkba. Sietek haza, hogy minél előbb veled legyek.
- Enyém a vasárnapod. – nevettem.
- Maradj itt vacsorára! – kérlelt.
- Nem tudom. Szeretnék, de apáméknak csak annyit mondtam, hogy levegőzni jövök ki. Érted, most ő „vigyáz” rám… - mosolyogtam.
- Rendben, de azért hazakísérlek. – megrázta a haját, majd megfogta a kezemet.

Kimentünk a házból, majd elindultunk hazafelé. Az utat csak a néhány lámpának a fénye világította meg. Ilyen „egyszerű” pillanatból is milyen romantikus este lehet, főleg, hogy egy olyan emberrel vagyok, akit igazán szeretek.