-Ha te nem viszed el akkor majd én. – csillant fel barátnőm szeme.
- Oké. – dobtam neki oda a pulcsit. Megrántottam vállam. Bár szívem mélyén, akartam, és tényleg teljes szívemből én akartam a srácnak elvinni a pulcsit. De ezt valahogy nem akartam beismerni magamnak.
- Akkor szija! – intett egyet, majd kilépett az ajtón. – Biztos nem jössz? – kukkantott még vissza egyet.
- Nem. – válaszoltam hűvösen, majd letöröltem az asztalról a kiborult csokis turmixot.
- Na vettek valamit? – lépett mellém Eric.
- Ja, benne van a kasszában a pénz. – böktem a pultra.

A kávézóba hirtelen beözönlöttek az emberek, és mindegyik epres shaket kért.

Este kilenc órakor pont, hogy lejárt a „műszakom”, bezártam a Juice Net ajtait, majd rögtön csörögni kezdett a telefonom.
- Halo? – szóltam bele telefonomba.
- Fordulj meg. – hallottam egy nagyon ismerős hangot. Kinyomtam telefonomat, majd óvatosan megfordultam.
- Ki vagy? – hunyorogtam a sötétben.
- Justin. – tolja kezét elém. Bátortalanul kezet fogok vele. Furcsa érzés kapott el. Keze hideg volt, de hihetetlenül puha. Olyan volt ez az egész „kézrázás” mint egy kisebb villámcsapás. Egész testem felhevült, majd lassan elhúzta kezét.
- Ki vagy ? – ismétlem meg a kérdést, de ezt most még halkabban, s rekedtes hangon.
- Justin. Aki a kávézóban hagyta a pulcsiját. De nem került vissza hozzá. – mondja nevetve.
- Rebecca nem vitte vissza? Ilyen szőke, göndör haja van. – mutogattam, majd szemeit kémleltem. Mélybarna szemek, tökéletes arcbőr, telt ajkak és az észbontó haja.
- Nem hozta senki vissza… - húzza száját. – De nincs itt akkor ügye?
- Nincsen. De én mentem. Szia. – intek, majd visszalépek elé. Egy valami nem tiszta…
- Honnan tudtad a számomat? – nézek rá kémlelően. Kicsit zavarba jött.
- Az legyen az én titkom. – nevetet fel kínjában.
- Uh. – forgattam szemeimet. – Esetleg még valamiben segíthetek? – kérdeztem flegmán.
- Igen. – megfogta kezeimet, és szorosan magához húzott. Ajkunk között öt centi lehetett, de így is éreztem forró leheletét, amitől felállt a szőr a hátamon. Nem tudtam elszabadulni tekintetétől. De most nem is akartam. Vonzott. Teljesen magával ragadott.
- Hagyj. Azt se tudom ki vagy. – rántottam ki magam öleléséből.
- Justin Bieber. – suttogta alig hallhatóan, s közben lábával a földet rugdosta.
- Most elvárod, hogy elájuljak? – nevettem fel gúnyosan.
- Nem. Sőt. Szeretném, ha úgy kezelnél mint egy normális tinédzsert.
- Hát erre már nem lesz alkalmam. Viszlát. – intettem, majd zsebre dugtam a kulcsot.
- Kérlek. – szaladt utánam.
- Molesztálni akarsz?
- Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle. De én nem szeretném, ha eltűnnél. – na ez volt az a pont, ahol leblokkoltam. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, amitől egy kukkot sem tudtam szólni. Csak ott álltunk egymással szemben, és egyikőnk sem akarta megtörni ezt a csodálatos csendet kettőnk között.
- Khm. Szóval, akkor most mi van? – próbáltam kihúzni magam ebből a rettentően kínos helyzetből.
- Szóval. Hogy.. Semmi. – rázta meg fejét. Ismét hosszú csend állt be. – De te nem szeretném együtt lógni Justin Bieberrel? – és ez az a mondat ami kivágta nálam a biztosíték egyik felét.
-  Rámenős és öntelt. – forgattam szemeimet.
- Mit csinálsz itt amúgy? – bökött a Juice Netre.
- Keményen dolgozok a pénzemért, és közben el kell viselnem, hogy egy hú-de-jópasi-szupersztár fel akar szedni minden ötödik másodpercben.
- Na most ki az öntelt? – nevet fel.
- Fogd be. – mondom komolyan, de közben én is elmosolyodok.
- Szóval nem akarsz valamit csinálni? – villantotta rám rosszfiús mosolyát.
- Kösz nem. – húztam fel szemöldököm.
- Ezt azért megtarthatnád. – nyomja kezembe telefonszámát. – Vagy holnapra már mindenki tudni fogja? – néz rám kérdően.
- Kösz, hogy ilyennek nézel. Különben is, nem turnén vagy most? Na mindegy. – húztam számat. – Viszlát Justin. – intek báj vigyorogva, majd elindulok hazafele.
- Már rég véget ért. Csak annyit kérek, hogy ismerj meg. És ha bármit is tanultam ezek alatt a hónapok alatt, amíg a világot jártam, akkor az a következő volt: megmutatta, hogy kizárólag tetteink – és nem gondolataink vagy szándékaink – alapján ítélhetünk meg bárkit is. – lépett közelebb hozzám, majd megragadta kezemet.
- Csak annyit kérek, hogy eressz el. – suttogtam magam elé, kezünket nézegetve. Annyira puha volt keze, hogy nem akartam elengedni. Örökké kezemben akartam tartani kezeit. De valahogy ez nem ment.