-Ronnie gyere már!  - ordibált Rebecca az iskola folyosóján.
- Hova ez a nagy sietség? – nevetek fel hangosan.
- Már csak egy hónap, és véget ér ez az egész iskola cucc! – lekendezik mellettem barátnőm.
- És rávetheted magad Willre… - mosolygok kedvesen, majd hangosan felnevetek. Reb nemrég szemelte ki magának Willt, amikor nemrég nálunk volt. Rengeteget beszélgettek együtt. De bevallom, elég furcsa lenne ha ők ketten kéz a kézben sétálnának…
- Will nagy csajozós. – sóhajt fel szomorkás hangon. – Állati pasi. Mindenki őt akarja. – nézegeti a padlót, s közben lassít léptünkön.
- Will jó ember. És szerinted, és mások szerint is „jó pasi”. De találsz nála jobbat. – veregetem meg bíztatóan hátát. Nagyon szomorúnak látszott. Tényleg láttam rajta, hogy szívből szereti bátyámat, és mindent feladna érte.
- Mennem kell dolgozni a Juice Netbe. Jössz? – kérdezem vigyorogva.
- Ha ott lesz a pasi akkor igen. – csillan fel szeme.
- És még Will a nagy csajozós ügye? – nevetek fel. Annak a ’pasinak’ a neve Jake volt.Tegnap találkoztak és együtt beszélgettek  a hetes asztalnál a sarokban. Teljesen összemelegedtek, és Reb itta Jake minden szavát. De a túlfűtött szerelem miatt egyiküknek sem volt eszébe az, hogy elkérje a másik telefonszámát.

- Miért nincs senki a kávézóban? – lépek be a Juice Netbe, sarkban Rebeccaval.
- Jó kérdés. – emeli fel szemöldökét. Belépek a pult mögé, majd előveszem a kék ruhát. A raktárban gyorsan magamra kapom. Rebecca a pultnak dőlve nézelődik. A kávézóban egy lélek sem volt, és még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Mindig szokott valaki itt lenni.
- Szia Ronnie. Hová tűntek a vásárlók? – lép be Eric, a főnököm. Barna haja kicsit eltakarta csokibarna szemét. Huszonnégy éves volt, és minden álma az volt, hogy legyen egy saját, nyugis kávézója. Úgy látszik teljesült.
- Nézd, ott jön valaki! – kiált fel halkan Reb. Mosolyra fakadok, és beállok a pénztárgép elé. Egy barna hajú srác szürke pulcsiban, fekete nadrágban, és mellette egy magas, barna bőrű napszemüveges férfi. Leülnek a kettes asztalhoz, pont az ablak mellé, csodálatos kilátással a stégre. Kezükbe vették az itallapot, majd böngészni kezdték.
- Menj már Ronnie! – kiált rám halkan Eric.
- Jól van na. – tekergettem szemem. Megfogtam a kis jegyzetfüzetet, és egy tollat. Elindulok az asztalhoz. Még gyorsan megigazítom ruhám, és megállok az asztaluk előtt.
- Mit hozhatok? – mosolygok rájuk kedvesen.
- Egy eperturmixot. – tekint fel rám a barna hajú srác. Szemébe söpört haja tökéletesen kiemelte mélybarna, csillogó szemeit. Szívem hevesen verni kezdett, és kezem kissé remegett. Éreztem, hogy arcom rákvörössé válik, így inkább gyorsan felfirkantottam a papírra az eperturmixot.
- És magának? – leveti szemüvegét a férfi.
- Egy csokis shaket. – vigyorog rám érthetetlen módon.
- Rendben, rögtön hozom. – mosolygok rájuk, majd elindulok a hűtőház felé. De félúton megállít Rebecca.
- Az a fekete pasi nagyon nézeget. – emelgeti szemöldökét Reb, majd halkan felkuncog.
- Biztos valami perverz molesztáló ember… - bököm meg vállát nevetgélve, majd belépek a hűtőházba, és leveszem a gyümölcsöket, majd elkészítem a shaket és a turmixot. Reb mosolyogva figyeli minden mozdulatomat. Nem értem mi olyan érdekes ezen, de visszamosolygok rá.
- Az a srác rendkívül ismerős nekem. – vált „nyomozós” hangnembe. Hangosan felnevetek. Talán túl hangosan is, mivel mind a két srác mosolyogva néz rám.
- Fél perc és viszem. – mondom nekik vigyorogva.
- Húzz bele kislány, különben én vetem rá magam. – borzolja össze hajamat.
- Mire gondolsz? – kérdezem, s közben rárakom a teli poharakat egy tálcára.
- A srácra. A barna hajúra. Ne mondd, hogy nem tetszik. Pont a te eseted.
- Hagyj már Reb. – veregetem vállba, majd elindulok a tálcával. Pillanatokon belül asztaluk előtt termek, és lerakom a poharakat.
- Még valamit hozhatok? – mosolygok rájuk bájosan.
- Ha leülnél mellém. – nevet fel a srác, majd beljebb húzódik. Válaszolni sem tudtam. Pedig most ijedtemben elfutottam volna, messze, világnak. De most köpni-nyelni sem tudtam volna.
- Nem kösz. – mondom hűvös hangon, majd leteszem tálcát. Pedig szívesen mondtam volna neki, hogy persze szívesen leülök, de most ehhez semmi erőm nem volt. – De mondd. – mosolygok, majd ránézek a férfira, aki nevetve szürcsölgeti shakejét.
- Mi a neved? – néz rám bazsalyogva a barna hajú fiú s közben haját kicsit megrázza.
- El kéne árulnom? – nevetek fel égnek emelt szemekkel.
- Örülnék neki. – kuncog.
- Ronnie.
- Én pedig…- itt,  és pont ebben a percben a barna férfi hangosan leteszi poharát az asztalra ami kicsit megcsúszik, és ezzel meglöki a tálcát, és az pedig az eperturmixot,  ami a srác szürke pólóján landolt.
- Úristen. – hüledezett a férfi.  – Bocs öcsi. – húzza száját.
- Semmi gond, mindjárt jövök. – szaladok a pulthoz, majd keresgélni kezdek gyorsan egy rongyot, de sehol nem találtam. Eric biztos a raktárban hagyhatta. Benyitok a raktárba, majd felkapom a rongyot, és visszasietek az asztalhoz. De mire visszaérek már hűlt helye sincsen egyiknek sem. Csak egy szürke pulcsi hever az ülőkén. Reb felé fordulok, aki még mindig a pultnak támaszkodik.
- Hová lettek ilyen gyorsan? – húzom szemöldököm.
- Kiszaladtak az ajtón, mert egy telefonhívást kaptak. Azt mondták ezt adjam oda. – nyom a kezembe egy cetlit, amin talán egy lakcím lehetett.
- Minek?
- Gondolom amiatt. – bök a pulcsira, ami a csoki turmixban ázott.
- Most vigyem vissza neki? – nyafogtam.