-Még pedig? – hadartam, és próbáltam nem a szemébe nézni. Már pedig annyira vonzott tekintete, hogy nehéz volt ellenállnom. Szerettem volna ismét átélni azt az érzést, amikor szemébe nézek, átkerülök egy másik világba. Ahol csak mi vagyunk egyedül. Ketten. De próbáltam ellen állni a kísértésnek.  És valahogy ez nem volt kedvemre.
- Gyere el velem ... mármint velünk a Bahamákra. Jó lesz. – felnézek rá, s hirtelen találkozik tekintetünk.  Testem minden porcikáját átjárja a melegség majd a libabőr. Talán ez egy olyan érzés, amit eddig soha nem éreztem. Legalábbis több hónapig biztos nem.
- És ha nem? – fejemet párnába rejtettem. Nem bírtam már tartani a „szemezésünket”.
- Nem lennék boldog. Mindenki szeretné, ha eljönnél. Főleg én. – felkapta fejemet, mire ő egyből elpirult. Elmosolyodtam, majd gondolkodni kezdtem.
- Szóval…
- Anyud összerakta már a cuccaidat. – hadarta gyorsan, de nem nézett szemembe. Inkább a takaróm szélét piszkálta. Zavarban lehetett.
- És engem megkérdeztetek?! – háborodtam fel. – Én nem megyek. Se veled, se veletek. Sehova! Maradok! Engem mindenből kihagytok. Elegem van! – felpattantam az ágyról, és gyorsan ki akartam lépni ebből az egészből. Mindenhol jobb, csak otthon nem. És egy dologra van most szükségem.

- Jackie! – kiáltottam föl halkan, amikor kinyitottam a hangosan nyikorgó istálló ajtót. Halkan horkantott egyet. Közelebb léptem, majd kisöpörtem szeméből sörényét. – Hiányoztál ügye tudod? – suttogom fülébe. Éreztem, hogy neki is hiányoztam, és hogy a köztünk lévő kötelék elszakadhatatlan. Arcomat hosszú sörényébe fúrtam, és belélegeztem számomra isteni illatát. Egyáltalán nem volt meghízva, ugyanolyan állapotban volt, amikor itt hagytam.
That's how much I love you
That's how much I need you

And I can't stand you
Must everything you do make me wanna smile?
And then I like you for a while
No...
- Tudod hogy mennyire szép hangod van? – hallok egy ismerős hangot. Egyből leesett ki lehet az. Justin. Ki más is lenne…?
- Te kémkedsz utánam?! – mordultam rá halkan. Még utoljára végigsimítottam Black Jack hókáján és közelebb léptem hozzá.
- Nem, csak szeretnék bocsánatot kérni. – felemeli fejét, majd a földet rugdossa. Rám mosolyog.
- Úristen. Justin Bieber bocsánatot kért TŐLEM?! – kezdtem nyávogós hangon. – El ne ájuljak! Úristen kapj el! –hadonásztam a levegőben. – Tudod, nekem csak egy átlagos srác maradsz. És ez a mosolygás meg ez a nézés… biztos minden csajt ezzel veszel le. – mutatok szájára. – De én nem dőlök be. Hah. – majd kifutok az istállóból, és gyors léptekkel indulok hazafele. Magam mögött hallom, hogy Justin is hangosan lépked.
- Miért futsz el mindig? – elkapta kezem, s maga elé pörgetett.
- Azt hiszed nem tanultam táncolni? – nézek rá kacérkodva. Ám ekkor olyan történt, ami megingatta egész testemet.
 Hosszú ujjú pulcsi volt rajta. Amikor próbáltam kibújni védelmező szorításából, véletlenül orromhoz ért a karja. Mélyen beszívtam pézsmaillatú pulcsiját. Szívem hevesen kezdett verni, és úgy éreztem elvesztem önuralmam. Olyannyira elvarázsolt, és hirtelen bizalmat éreztem. Olyan mintha elrepített volna az egekig. Mint egy hűvös szellő, a nyári esőben. Szemeit nézegettem. Mérföldekig elláttam benne. Mindent föl lehetett benne fedezni. Szenvedély, vágy, szerelem és kötődés. Félresöpörtem haját.
- Menjünk le a partra. – suttogta fülembe. Tudatomon kívül voltam, szóval egyből bólintottam.

 Leültünk egy fa alá. Csak csodáltuk a homokot nyaldosó tengert, és néztük a naplementét.
- Te vagy az nekem, ki úgy ragyog, mint a Holdnak a csillagok. Te vagy az nekem, mint nyári zápor,
Elvarázsol. – dúdolgatta halkan, s közben átölelte derekamat. Próbáltam eltolni magamtól, de legmélyen tudtam, hogy nem akartam ellenkezni. Ujjainkat óvatosan összekulcsolta. Hátamon átfutott a libabőr, és hűvös szellő simítgatta hátam.
- Vedd fel. – suttogta lágy hangon, majd levette magától pulcsiját.
- Köszönöm. – majd gyorsan felkaptam meleg pulcsiját. Még közelebb jött hozzám. Hozzám bújt. Szívverésem gyorsult, pulzusom az egeket verte, se ujjaim remegtek. Tudtam, hogy ez nem helyes, és tudtam, hogy ennek nem így kéne történnie. Mindenkinek megvan a sorsa, de nekem nem ez. Nem Justinnal kell, hogy legyek. Vagy talán épp ez az érdekes, és izgalmas ebben az egészben.
- Mondhatok valamit? – nem néz rám. Csak a tengerpartot nézi. De éreztem, hogy rám koncentrál.
- Talán. – mosolyodok el.
- Minket egymásnak teremtett az ég. És most mintha bennem lángra lobbant mindaz amit rég éreztem. Nem akarlak elengedni.