-Justin.. mennünk kéne. – ránéztem, de nem bírtam levenni róla a tekintetemet.
- Muszáj? – nyavalygott.
- Igen. – magamra csavartam az egyik takarót, és a ruhám felé igyekeztem. Ő is ugyanígy tett s röpke öt perc alatt készen is lettünk.
- Hova megyünk? – mosolyogtam rá, miközben az utcán mentünk. – Mármint az Island Recordshoz?
- Igen.

Island Records

-Tessék. – Usher a kezembe nyomta a dalszöveget. – Szóval bejátszák a zongorát, aztán elkezded egy kicsit magas hangon.
It feels like we’ve been out at sea
So back and forth that’s how its seems – énekelte Usher.
- Meg van? – nézett felém. Bólintottam. – Akkor... énekeld.  – most? Ne máár. Ehhez fel kell készülnöm.. Na jó, essünk neki, minél hamarabb túl vagyok rajta…

- Whoa and when I want to talk
You say to me
That if its meant to be, it will be
So crazy in this thing we call love –Justin nagy szemekkel nézett rám.

- Elrontottam? – éreztem, hogy arcom vörösödik, ezért próbáltam takargatni. Hirtelen Justin puha ujjait érzem az államon, s lassan felemeli a fejemet.
- Gyönyörű. – mondja halkan.
- Menjetek akkor be. Ott van az a mikrofon. – felém néz Usher. – Hajolj hozzá közel, szóval, hogy majdnem érjen hozzá a szád, mert csak akkor lesz tiszta a hang a felvételen. – bólintottam és Justinnal együtt bementünk a terembe. Mind a ketten felvettük a fejhallgatót. A zene elindult, szívem gyorsabban vert, hiszen ez az első stúdiózásom, ráadásul Justinnal… és annyira ismerem magam, hogy tuti le fogok égni előtte.

- Akkor kész. Könnyen ment ilyen profikkal. Ma  indulunk és holnap lesz az első koncert! – nyitott be Usher a stúdióba. Arca ragyogott a boldogságtól.
- Mehetünk haza? – kérdeztem boldogan.
- Mehettek. – jött oda Pattie hozzánk. – De ígérjetek meg valamit. Nincs semmi rosszaság. – nevetett fel.
- Jaj anya. – forgatta Jus a szemét, mire én csak mosolyogtam. Úgy látszik Pattie gondolatolvasó. Már majdnem kint voltunk az utcán, de Justin félúton megállt.
- Bent hagytam a sapkámat. – húzta a száját. – Visszajössz velem? – nézett rám azokkal az elbűvölő kiskutyaszemeivel, amire nem tudtam nemet mondani.
- Persze. – mosolyogtam rá kedvesen. Amikor épp nyitottam volna be a stúdióba, Justin elkapta a kezemet, és lehúzott a földre.
- Sssh! – ujjait számra tapasztotta. – Hallod ezt? – nézett rám furcsán, s az ajtóra bökött. Bólogattam. Tényleg hallatszott valami..
- Ez Jeremy? – az ő hangját hallottam.
- Meg gondolom az anyám. – húzta a száját.
Bentről szűrődő hangok

- Szóval azt mondod, hogy már lefeküdtek? – kérdezte Jeremy rekedt hangon.
- Igen.
- És Justin elmondta már neki, hogy szeretné, ha ő lenne a.. tudod. Felesége. – a felesége? Úristeen. Valóra vált álom… Justinhoz fordultam.
- A felesége? – kérdeztem kacéran.
- Hát. Aha… De persze nem most. – arca elvörösűlt, és a padlót nézegette. Ujjammal felemelte az állát, s mélyen fürkésztem csokibarna szemeit.
- Tudod, hogy ezt az ajánlatot nem utasítanám vissza. – rámosolyogtam. Felnézett. Örömmel és reménységgel teli szemei az enyémet  kémlelte. Tovább hallgatóztunk…
- De biztos vagy te abban, hogy Miranda képes egy ilyen teherre? Főleg most, hogy megtudta örökbe fogadták. – mi? Milyen teher?
- Nyugodj meg… biztos jó anyuka lesz. – ezek nagyon előre terveznek.
- Én is biztos vagyok benne.  De hányszor voltak együtt? Úgy. – Jeremy hangja remegett. Ideges lehetett.

- Kétszer. Ez legalábbis biztos. – sóhajtott fel Pattie.
- Mirandában meglehet bízni. – hmm. Kösz Jeremy.
- Úgy tekintek rá mint a lányomként. Justin szerencsés, hogy ilyen lányt fogott ki. – Jusra nézek. A fülét az ajtónak nyomja, hogy minél jobban hallja. Felnéz rám, és elmosolyodik. Ajkai gyengéden az enyéimen landoltak. Pulzusszámom az egekbe szökött, szívem kalapált. Gyengéden megcsókolt. Nyelvünk épp, hogy összeért, de azonnal elkaptam a fejemet.
- Valamit rosszul csináltam? – néz rám ártatlanul.
- Nem. Semmi. Menjünk. – megfogtam a kezét és magammal rángattam.

- Akkor, mit csináljunk ma? Tudod len – tudtam, hogy mit akar mondani, ezért inkább közbe vágtam.
- Ne folytasd… Haza kell mennem. Anyához. Meg összepakolok. – megszorítottam kezét, és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Elkísérlek.  –mosolygott rám édesen.
- Nem. Most szeretnék egyedül hazamenni. Egy óra múlva ha átjössz? És akkor indulhatunk is a reptérre. – elengedem kezét, s  elindulok hazafele. Még egy utolsó pillantásra hátranéztem, és rámosolyogtam.

- Anya. Vagyis… Felisa? Mármint… anya..? Hol vagy? – teljesen összezavarodtam. Most akkor mit is kell mondanom?
- Itt vagyok. – odajön hozzám, és szorosan magához ölel.
- Sajnálom amit a fejedhez vágtam… én. Nem .. úgy gondoltam igazából. – anya szeme felduzzadtak, s arca is vörös volt.
- Semmi gond. – mosolygok rá. Szemében a remény apró lángját látom. Arca vidámabbá vált.

- Összeraktam a cuccodat, raktam el pénzt, telefontöltőt meg miegymást amire szükséged lehet az úton. És majd találsz benne egy kis ajándékot is. Tőlem meg Lucietől. Személyes ajándék. Akkor nyisd ki, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Csak akkor. – bólintok. Nem tudom mit akar ezzel… Felmegyek Lucie szobájába. Lassan veszem a lépcsőfokokat. Hihetetlen hogy itt kell hagynom a családot fél évre.
- Lucie? – benyitok, de nincs bent senki. Hm.. Érdekes.
- BOOO! – elém ugrott. Nagyon megijedtem, ezért egy kicsit felsikoltottam. – Ennyire megijedtél? – nevet fel Lucie aranyosan.
- Aha. – kuncogok.

- Szinezünk? Még egy utolsót..? – Lucie nagy kerek szemei megtelnek könnyel, de visszatartja őket. Bólintok. Kezembe adja a színes ceruzákat, leülünk a kisasztalhoz, és kinyit egy hercegnős színezőt. Elmosolyodok. Nem tudom meddig színezhettünk, ott egyedül egymagunkban, de nagyon kellemes volt.
Hirtelen egy forró, meleg és puha kezet éreztem a szememen.
- Hm.. Ez nehéz kérdés.. Vajon ki lehet ez? – tettem magam. Tudtam hogy ő az. Lucie aranyosan nevetgélt.
- Aki nagyon szeret. – suttogta halkan.
- Még mindig nem rémlik…
- Akivel először fek

- JUSTIN! – Lucie előtt majdnem kimondta volna, ha én nem szólok közbe.
- Mit csináltok? – ült le mellém Jus.
- Szinezünk. – nevetgélt Lucie. Justin elmosolyodott, és szorosan magához húzott. Éreztem bőre illatát. Most fürdött…
- Úgy néztek ki, mint Bonnie és Clyde. Vagy mint Rómeo és Júlia.  Nekem is ilyen fiú kell. – mondta komolyan Lucie. Justinnal összenéztünk.  
- Megtalálod majd egyszer te is. Csak várj. – válaszol Justin rekedt hangon.
- Amúgy hova is megyünk majd most legelőször?
- Európa.
- Gyertek, megyünk. – Pettie lépett be az ajtón. Gyorsan odaszaladtam Luciehez, és magamhoz öleltem. Tudtam, hogy elérkezik ez a pillanat is.  A búcsúzkodás sosem volt az erősségem.