A szó szoros értelmében, bedobott egy autó csomagtartójába. Iszonyatosan féltem, a pulzosom az egekbe szökött és a kezem is rettentően remegett. Zihlálva vettem a levegőt.

- Jól vagy ott hátul?- szólt hozzám Edward. Nem méltattam válaszra. A könnyeim patakként kezdtek el hullani. Még 10 percig kellett ott összegömbölyödve feküdnöm a csomagtartóban. Hallottam, ahogyan hangosan csikorogva lefékez.
- Gyere csak nyuszikám.-nyitotta fel a csomagtartót. Próbáltam volna ellenkezni, elfutni, de semmi esélyem nem volt rá. Megint éreztem, hogy néz valaki minket. Próbáltam körülnézni, de Edward megfogta a két kezemet, és egy kis faház felé húzott. Kinyitotta az ajtót, mire akkora bűz csapott meg, hogy könnyezett a szemem.

- Nah mi van? Nem tetszik ez az illat? Hát akkor ez van.-megrántotta a vállat, majd ellököt. Leestem a földre, mire ő rá ült a hasamra. Elég testes lehetett, mivel alig bírta a hasamat, és éreztem, hogy mindjárt eltörik a gerincem. Annyira megalázottnak éreztem magamat. Lehúzta rólam a felsőmet., majd a nadrágom gombjaival kezdett babrálni.
- ROHADJ MEG TE SZEMÉTLÁDA!- a legnagyobb meglepetésemre Justin lépett be az ajtón. A szívem ki-ki hagyott, de csak örömében. Egy állati nagy deszkával lecsapott Edward fejére, aki fájdalmában összeset. Én csak tátott szájjal néztem végig ami a szemem előtt leperegett 5 másodperc alatt.
- Gyere, rohanjunk.-hallottam a távolban a sziránázó rendőröket. Boldog voltam. Nagyon is boldog. Körülbelül 30 perc futás után, végre megérkeztünk JB házához.
-Végre. *huh*.-már nagyon szúrt az oldalam, és a szívem is iszonyat gyorsan dobott a kimerültségtől.
- Össze ne ess itt nekem.-mosolygott rám. Láttam, hogy ő is nagyon kifáradt. Az oldalát fogta, majd összehúzta a szemeit. Nagyon fájhatott neki.
- Sajnálom.-nyitotta ki az ajtót, majd beinvitált.
- Mégis miért? Nekem kéne köszönetet mondani.
- Azért, hogy hagytalak egyedül elmenni. -szomorúan nézett rám. A szeme csillogott, és az a kedves tekintete, mindent megért.
- Aj, Justin. A lényeg, hogy itt vagyok veled. És nagyon köszönöm. Bátor voltál. Büszke vagyok rád. Nagyon büszke.
- Tudod, te vagy az egyetlen ember aki valaha ezt mondta nekem. Annyira szeretlek.-közel hajolt hozzám, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Majd abbahagyta, és a két kezével meg fogta az én kezeimet, és énekelni kezdte a Love Me számát.
- Tudnod kell valamit. Mielőtt megismertelek, nem tudom, hogy tudtál -e róla, de apukámnak egy cipőkészítő cégnél dolgozott. Engem kért fel az igazgatóság, hogy készítsem el egy cipő tervrajzát, és majd ők elkészítik. Meg is csináltam, ők meg legyártottak. A cipő a vártál nagyon nagyon nagyon rosszabbul sikeredett. Sőt válságba vittem a céget. Fél millió dollárral tartoztam az igazgatónak.-sütötte le Jus a szemét.
-Aha.-válaszoltam.
- Ennyi? Aha? Érted? Fél millió dollárt mondtam!-kitágultak a szemei, és engem nézett.
- Oké. Buktál. Buktál. Buktál. Buktál.Buktál.Buktál.Buktál. De fel bírtál állni. Még ennyi idő után is. És ez a lényeg. Most mondjam azt, hogy jeeeeszusom? Nem. Te megmutattad az igazgatónak, hogy képes voltál felállni. Híresség lettél. Rengeteg tini lány álma. Nem érted?