- Justin. Neeem. - sírni kezdtem. Nem hittem, el... ott fekszik az akit a legjobban szeretek a világon.. A szája felszakadt, és az orrából is ömlött a vér.
- EDWARD! NE FUSS EL! - kiabáltak utána a medencénél lévő emberek. De edward már messze járt. Hamarosan a rendőr autók, és a mentők szirénázását lehetett hallani.
- Mi történt?! Jöttek be a rendőrök. - én már kikászálódtam a medencéből, és Justin mellett guggoltam. NNem lehet igaz... és ez pont velem történik..
- FIÚK! AZONNAL A SÜRGŐSSÉGIRE! - kiabáltak a mentők. Már hozták is az ágyat, amin kivitték. Az elmúlt öt másodperc csak úgy elfutott mellettem. A következő pillanatban már a mentőautóban ültem Justin mellett. Sírtam, sőt bőgtem. Teljesen össze volt esve. És olyan esetlennek tűnt. A mentősök próbálták elállítani a vérzést. Hamarosan már ott volt a kórházban. Az orvos megmondta, hogy várjam meg kint, így hát leültem egy székre, és vártam. A másodpercek múlása olyan nehéznek tűnt, mintha egy év lenne...
- Miranda. Kicsim. - anya jelent meg. A nyakába ugrottam, megöleltem. Egy kis reményt ébresztett bennem, hogy már ő is itt van.
- Anyaa.. hol vagy ? - ez nem ...
- Mirandaa. - Lucie volt az. A nyakamba ugrott... éreztem rajta, hogy nem rég fürdöhetettm hiszen tusfürdő illata volt. Mélyen magamba szívtam. Justin jutott eszembe... remélem nem lett semmi komolyabb baja... istenem. Kérlek segíts.
- Mir, mi történt ...? Mi volt..? - nézett anya mélyen a szemebe. Elmondtam az egész Edwardos dolgot neki, majd kínos csönd következett be, amit Lucie tört meg. Oda ült mellém, és a szemeimet nézegette.
- Miranda, tudod te is, ott legmélyen, hogy meg fog gyógyulni. - annyira jól estek a szavai, és akkor bíztatást adott... és tényleg. Éreztem, hogy túl fogja élni...
A doktor kilépett az ajtón. Odaszaladtam hozzá, de úgy, hogy majdnem feldőltöttem.
- Nah? - böktem az ajtóra, ahová Justin bevitték.
- Még ma bennt kell maradnia. - az orvos szeme tele volt reménységgel. Bíztatást adott. Legalábbis egy jó nagy lelkierőt.
- Bemehetek? - néztem az orvosra.
- Persze.. nyugodtam. De ne terhelje meg kérem.
- Rendben. - elbattyogott az orvos. - Anya, szerintem menjetek haza. Én ma itt maradok...
- Kicsim, biztos vagy benne? -  nézett rám anya.
- Persze, hogy biztos. Amúgy is. Holnap neked is munka, Lucienek is suli... nem szeretném, ha holnap miattam lennéttek nyűttek.
- Aranyos vagy. Akkor mi megyünk. - megölelt anya, majd Lucie is. És láttam, ahogy Lucie megfogja anya kezét. Család. Milyen szóval jellemezhetném? Ennyivel : Jó dolog. Nehéz megmagyarázni... De  az én kis csonka családom... jó dolog. Nekem nem kell apuka. Nekem ez ÍGY jó.
Benyitottam Justinhoz.  Ránéztem az EKG-re, és tiszta szívvel tisztáztam: dobog a szíve. Leültem Jus mellé.
- Azta mondják, aki kómában van, az mindent hall. - tartottam egy kis szünetet.
- De, szerencsére te nem vagy kómában. - a könnyeimmel küszködtem.  Megfogtam a kezét és az arcát néztem. A szája össze volt varrva. Azok a puha, és édes ajkai, amirt bármit képes lennék megadni, hogy ne veszítsem el. Eszembe jutott valami. Egy dal. Amit nem rég írt. Halkan énekeltem, bármit meg tettem volna azért, hogy újra együtt lehessünk.
Where are you now
When I need you the most
Why don't you take my hand
I want to be close...

- Hkh.. - Justin volt az. Egy kicsit megmozdította a kezét, majd ugyanúgy aludt tovább. Olyan édesen aludt. A remény pici fénysugara járt át....
- Nem akarlak elveszíteni. Soha. - a könnycseppep hideg nyomot hagytak az arcomon...
*ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ...............*
- Jesszusom, ez az EKG VOLT! Justin szive leállt. NEE. NEEEM. NEM TEHETED!  GYERE - az orvosok rohantak be a szobába. És engem meg csak úgy kilöktek onnan. Az  szobára néző ablakből néztem végig. Ahogy Justint próbálták újraéleszteni...
- Nem akarlak elveszíteni. Ne hagyj itt. -becsuktam a szemet, és hagytam, hogy a könnycseppek végig fussanak az arcomon.